XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Magyar Zene Háza, 2023. április 21.
Az 1986-ban alakult Tükrös Zenekar falusi magyar népzenét játszik a vonószenekarok hagyományos felállásában, cimbalommal kiegészülve. A zenekar tagjai vallják, hogy a falusi bandák muzsikájának örökérvényű szépsége és ereje a feldolgozás szándéka nélkül is képes hatni a mindenkori hallgatóságra. A Tükrös ennek a hagyománynak a továbbadását tűzte ki céljául – és ezt valósította meg közel negyven éves működése során. Az együttes zenészei a számtalan egyéb lehetőség közül kezdettől a vonós népzenére koncentráltak. Azon belül is elsősorban a Felső-Tisza-vidék, a Mezőség és a Székelyföld egy részének zenei világával foglalkoztak behatóan. Ezt tükrözi az eddigi munkáikat összefoglaló koncertjük a Magyar Zene Házában, melyben közönségkedvenc számaik mellett, már a 2023-ban készülő új albumuk zenei anyagából is játszik a zenekar.

tukros mzh

A Tükrös zenekar a fél évszázados Táncházmozgalom indulása után nem sokkal alakult, a húszas éveik környékén járó fiatalokból. Ahogy arra az időben lehetőség volt, komolyzenei tanulmányokkal indult a tagok zenével való kapcsolata, miközben persze őket sem hagyták hidegen a beat és a rockzene csúcsteljesítényei. Ezek után mindannyiuk életébe kamaszként, csak erre az életkorra jellemző elemi erővel tört be a népzene. Megadatott nekik, hogy a 80-as években még a hagyományos életformát folytató faluközösségek vendégszeretetét élvezhették és részt vehettek mulatságaikban, ünnepi rítusaikban. Az ott hallott, generációkon át érlelt, a megfelelő keretek között mégis szabadon variált, sodró lendületű zenék lenyűgözték mindannyiukat. A táncházmozgalom idősebb „revival” zenészei pedig örömmel segítettek nekik a tapasztalatszerzésben és a mesterfogások elsajátításában.

A Tükrös az 1996-os, „Magyar Népzene" című első lemeze óta számos díjnyertes albumot adott ki („Szatmári népzene az 1900-as évekből", „Tükrös Tábor", „Vígan Legyünk!", „Hegyen Völgyön", „A mi Mezőségünk"). 2015-ös legutóbbi anyagukkal („Erdők, vizek zenéje"), a Maros és Küküllők vidékének legszebb dallamaiból válogattak. A lemezzel a Tükrös zenészei helybéli mestereik (többek közt Csiszár Aladár, Gáspár Béla és Rácz Albert) különleges tehetségére és arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a hagyományos, természetközeli életmód eltűnése a hozzá kapcsolódó kulturális értékeket sem kíméli. A formáció 2023-ra tervezi megjelentetni legújabb CD-jét, erre többek között a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás” prímás és a magyarpalatkai Kodobák repertoárjából, valamint Seprődi János kibédi gyűjtésének dallamaiból kerülnek fel gondosan válogatott és szerkesztett zeneszámok, és ezek közül több a Magyar Zene Házában is megszólal majd.

Bővebb információ: