tanchaz.hu
otp tanchaz dij 2016

Felterjesztés: 2016. március 7-ig



Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási tevékenységében kiemelt figyelmet fordít arra, hogy elősegítse a közösségi értékek, a hagyományok, valamint a nemzeti értékek ápolását és megóvását, ezért évek óta fő támogatója az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárnak, amely ebben a két napban minden generációhoz szórakoztatva juttatja el fontos nemzeti kulturális értékeinket.


A Táncháztalálkozó remek alkalmat kínál a népművészettel való megismerkedésre, akkor is, ha még nem volt lehetőségünk találkozni élőben a népzene és a néptánc magával ragadó élményével, hiszen az esemény kifejezett célja, hogy mindenki számára kedvet csináljon a táncházakhoz.


A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a fiatal zenetanároknak, táncpedagósusoknak vagy tánctanítóknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.


Az OTP Bank Táncház Díjjal évente olyan népzenészek vagy néptáncosok munkáját ismerik el, akik aktív előadóművészként, oktatóként, gyűjtőként tevékenykednek, akik a táncházmozgalom kiemelkedő személyiségei. Az eddigi díjazottak: Busai Norbert (2012), Kovács Norbert „Cimbi” (2013), Draskóczy Lídia (2014), Hahn-Kakas István (2015).

A felterjesztésről bővebben: