XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Néprajzi Múzeum, 2024. március 5., 18 óra
A Néprajzi Múzeum az Együtt. Inaktelki képek 2000–2002 című fotókiállítása egy kalotaszegi falu életét, a falut működtető közösségi kapcsolatokat mutatja be. Egy településről sokféle történetet lehet elmondani. Winter Erzsébet, a Néprajzi Múzeum fotográfusa dokumentációs céllal nagyjából ezer diapozitívot készített Inaktelkén, 2000 és 2002 között. Ebből válogatva olyan kurátori konstrukció jött létre, amely elsősorban a hétköznapi életre, a közösséget fenntartó és működtető kapcsolatokra, az egyén és közösség viszonyára, a közösségi normákra és szabályokra fókuszál, de nem a falubeli élet teljességének bemutatására törekszik. A kiállítás olyan, mint egy családi fényképalbum: mást jelent a falubelieknek, mást a falut ismerőknek, és azoknak is, akik még soha nem jártak ott, nem ismerik. Ha a képek láttán mégis otthonosságot érzünk, az azért lehet, mert ezek valóban hasonlítanak mindannyiunk családi fotóira, amelyeket a kiállítás hatására ezentúl talán kicsit másképpen, tudatosabban, a részletekre és a lehetséges jelentésekre nagyobb figyelmet fordítva nézünk majd.

Inaktelke meghivo OK

A vendégeket köszönti:
dr. Kemecsi Lajos főigazgató
A kiállítást megnyitja:
Bán András fotótörténész és Sárkány Mihály néprajzkutató
Fellép: az Üsztürü zenekar és a Pax et Bonum kórus

Helyszín: Damjanich utca felőli bejárati csarnok

Az esemény facebook oldala: