Bekecs együttes
Utolsó módosítás: 2001.10.01.

photo

Együttesünket Vavrinecz András és Csávás Attila alapította 1992. február 28-án délután 1/2 3-kor az Ampelos nevezetű presszóban, 4 kisüveg Gösser sör közreműködésével.

Juhász Zoltán BEKECS nevű kutyája volt a névadónk. Így hívják a Nyárádmente egyik jellegzetes hegyét is, s mivel az együttesben igen népszerű a székelyföldi muzsika, minden tag szíves-örömest adta áldását erre a névre.

A kezdő felállásban másfél évig dolgoztunk együtt. Országszerte adtunk koncerteket, részt vettünk a budapesti Mesterségek Ünnepén, a Táncháztalálkozón és rendszeresen tettünk eleget külföldi meghívásoknak. Mindez sok-sok próbát és napi kapcsolattartást igényelt. Egy év után kapcsolódott be a munkánkba Nagy Zoltán, aki a cimbalom mellett több más hangszeren is játszik, sőt remekül énekel. Az első három évben Szvorák Katalin volt az énekesünk.

1995 januárjától új énekessel dolgozunk: Majorosi Mariannával, aki az Állami Népi Együttes táncosa és a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa népdal kategóriában.

1995 tavaszán készült el új kazettánk, melyen a magyar népzene mellett a Magyarországon élő nemzetiségek és a Kárpát-medence népeinek zenéi is szerepelnek. Repertoárunkat állandóan bővítjük, műsorunkat az igényeknek megfelelően táncos betétekkel is színesítjük.

1995-ben sok turnén vettünk részt, amelyek közül egyik-másik igen kalandos volt. A százhalombattai Forrás Együttessel két hetet töltöttünk Izraelben, ahol több ízben arab lövészek "közreműködésével" léptünk fel, majd Észtországban nagy sikerrel szerepeltünk egy nagyon jó hangulatú nemzetközi fesztiválon, miután körberepültük fél Európát.
Augusztusban egy franciaországi tekerős fesztiválra szóló meghívásnak tettünk eleget, még Szvorák Katalinnal. Emellett folyamatosan vannak itthon fellépéseink, önálló koncerteket adunk, rendszeresen kísérünk táncegyütteseket és zenélünk táncházakban valamint színházi előadásokon, így például a Nemzeti és a Várszínházban.

Zenekarunkat gyakran hívják lagzikba muzsikálni. Ilyenkor természetesen nem csak kizárólag magyar népzenét játszunk, hanem előkerül a szalonzene is.
Koncertet adtunk a Budapesti Búcsú alkalmával, felléptünk az Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatságon és a Zene Világnapján a Méta Klubban.
Jelenleg Ráckevén és Dunakeszin van kéthetente gyermek és felnőtt táncházunk, illetve időnként helyettesítünk a Molnár utcában és a Téka Klubban.
Műsorainkat többnyire saját gyűjtéseink alapján készítjük, jelenleg is rendszeresen járunk gyűjteni Somogy megyébe, Szatmárba, Felvidékre és Erdélybe.

Kiadványaink:

- "Szvorák Kati és a Bekecs" kazetta '92
- "Szvorák Kati és a Bekecs - LIVE" kazetta, CD '93
- "Tavaszvilág" - Szvorák Kati kazetta
- "Az szép piros hajnal" kazetta '95
- "Táncháztalálkozó" '93, '94, '95 kazetta, CD

Az együttes tagjai:

- Majorosi Marianna - ének
- Vavrinecz András - hegedű
- Csávás Attila - klarinét, duda, brácsa, tilinkó, furulya, tárogató, citera
- Nagy András - bőgő, gardon, koboz, citera
- Nagy Zoltán - ének, cimbalom, duda, tambura, koboz, brácsa

Információ:
Vavrinecz András
1201 Budapest, Alsóteleki út 2/a III/7.

Tel.: 284- 3657, 201-3766/34 Fax: 201-5164