Halas Táncegyüttes
Kiskunhalas

fotóA Halas Táncegyüttes Kiskunhalason működik 1988 óta.
Kiskunhalas az Alföld egyik jellegzetes, a XV. Századtól mezővárosként funkcionáló települése, amely a Duna és a Tisza közti homokhátságon fekszik a Kiskunságban. A város hagyományai között a néptáncmozgalomnak nem jutott számottevő szerep a múltban. A Halas Táncegyüttes épp ezt a hiányt akarta pótolni azzal, hogy megalakult 1988-ban. Tagjai diákok, főiskolai hallgatók, egyéb munkakörben dolgozó fiatalok, akik munkájuk mellett vállalkoznak arra, hogy szűkebb hazájuk - Bács Kiskun megye - máig élő tánchagyományát ápolják és közérthetővé tegyék a közönség számára.
A Halas Táncegyüttes repertoárja ? az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve ? hiteles képet igyekszik adni a magyarság népművészetéről. A hitelességet segíti, hogy a táncosok a különböző táncdialektusok anyanyelvi szintű elsajátítására, improvizációs készségük fejlesztésére törekszenek. A sokszínű népi kultúra, a tánc bemutatása érdekében a csoport nagy gondot fordít arra is, hogy az eredeti táncok eredeti népviseletben jelenjenek meg a színpadon. 1988 óta már óvodás és kisiskolás kortól, iskolai órarend keretében folyik az oktatás: a népi játékokon keresztül, énekléssel jutnak el a gyerekek a néptánchoz.
A csoportok kiemelkedő sikerének tudható be 1991 . október 23., amikor az együttes elnyerte az országos Arany minósítést, 1996. május 18-án pedig KIVÁLÓ minősítést kapott. Az együttes és a zenekar gyakori résztvevői belföldi és külföldi fesztiváloknak (Jugoszlávia, Lengyelország, Svájc, Görögország, Törökország, Hollandia, Belgium, Franciaország, stb.) A táncegyüttes csoportjai több hazai gyermek-, szóló- és felnőttfesztiválon értek el kiemelkedó sikereket, pl. Bonyhádon, Szekszárdon, Veszprémben. A táncosok közül többen felvételt nyertek a Magyar Állami Népi Együttes utánpótlás csoportjába, és néhányan elvégezték a néptáncoktatói "C" kategóriás tanfolyamot.
A táncosok nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás és a táncházmozgalom minél szélesebb körű kiterjesztésére és folyamatos működtetésére. Gondot fordítanak arra is, hogy ne csak városunkban, hanem Kiskunhalas környékén is rendszeresen eljárjanak oktatni és táncházakat tartani. A táncegyüttes zenei kíséretét a Kontorás zenekar látja el, melynek tagjai a legtöbb magyar tájegység zenéjét kitűnően ismerik.

HALAS TÁNCEGYÜTTES
Vezető: Mándity László
6400 Kiskunhalas, Bükkönyös u. 39.
Tel.: 77/424-032