XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Jelentkezés: 2024. február 12. – március 28. között
 A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és a Vitézi Ének Alapítvány országos vetélkedőt hirdet meg e témában egyetemek, főiskolák, középiskolák, szakgimnáziumok, zeneiskolák, honvéd kollégiumok tanulói és a 14 éves kort elért fiúk, valamint felnőtt férfiak – kiemelten a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses, polgári állománya részére. E verseny meghirdetéséhez kapcsolódik még a túrkevei Madarász Károly Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja Törzsasztal Tagozata is.

balogh marton katonadalverseny plakat res

A Katonadalverseny lehetőséget ad arra, hogy a jelentkezők bemutathassák tudásukat a katona-, huszárdal éneklés és a bakanóták repertoár ismerete, valamint Balogh Márton zenei öröksége interpretálása tekintetében, e hagyományápoló és tehetségkutató rendezvény keretében.

A részvétel zenei feltételei: Minden résztvevő maga állíthatja össze programját katona- háborús- és hazafias népdalokból, baka- és huszár nótákból, azzal a megkötéssel, hogy a műsorban legalább egy, Balogh Márton által énekelt dalnak is kell szerepelnie.

A Balogh Márton zenei tehetségkutató verseny formai-, tartalmi előkészítését, szervezését és lebonyolítását, ezek pályázatok útján való finanszírozását (később zenei- és egyéb kiadványok kiadását) a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és a Vitézi Ének Alapítvány végzik.

A verseny fővédnöke: Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő
A verseny szakmai támogatója: Honvédelmi Minisztérium
A verseny média támogatója: folkMAGazin

A zsűri:
Rossa László, Tinódi Lantos-díjas zeneszerző, zenei dramaturg, tanár, társelnök
Szvorák Katalin, Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes, előadóművész, tanár, társelnök
Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, Érdemes művész koreográfus, táncművész, a Nemzet Művésze
Vavrinecz András, Martin György-díjas népzenész, zenetanár, zenekutató
Székely Tibor, Martin György-díjas hagyományőrző ezredes, a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke
Bakonyi István, József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus, főiskolai tanár, a Csoóri Sándor Társaság elnöke
Navratil Andrea, Liszt-díjas népdalénekes, előadóművész, tanár

A jelentkezéseket a következő email címen várjuk: katonadalverseny@gmail.com

Bővebb információ: