Óbudai Társaskör, 2024. június 8.
Az autentikus magyar népzene és a Táncházmozgalom egyik legfontosabb és legmeghatározóbb instrumentuma maga az emberi hang. A népzenegyűjtések során a kutatók megismerték az adott faluközösségek kimagasló énekeseit, nótafáit, az ő énekükből tanult és tanul a legtöbbet az elmúlt 50 év népi énekléssel foglalkozó generációja.
Alap-, közép- és felsőfokon egyaránt több száz ember tanulja és tanítja a népdaléneklést, s a stílusismeret egy jól körvonalazható, karakteres része az oktatásnak. Azonban a munka még eredményesebb lehetne kifejezetten a hangképzésre összpontosuló, szakmai konszenzuson alapuló módszertani alapvetések lefektetésével, pontosabb technikai ismeretekkel, melyek mindenki számára elérhetőek.
E konferencia ezeket az alapvetéseket igyekezné tisztázni, párbeszédet indítani. Kifejezett célja nemcsak a teljes népi énekes szakmát, hanem minden énekes műfaj képviselőit megszólítva párbeszédet kezdeményezni, szakemberek bevonásával. A konferenciára egyaránt várjuk a különböző műfajban mozgó énekeseket, zenészeket, illetve közoktatási intézmények, művészeti iskolák, zeneművészeti szakgimnáziumok és egyetemek tanulóit, tanárait/oktatóit és minden érdeklődőt.
9.30 Köszöntő és kerekasztal-beszélgetés a népi énekes hangképzés kérdéseiről előadói és tanári nézőpontból
Résztvevők: Fábián Éva, Nyitrai Marianna, Bárdosi Ildikó, Bognár Szilvia, Enyedi Ágnes, Tímár Sára, Sturcz Noémi, moderátor: Szalay Fatima
Konferencia-előadások:
10.45-11.15. Dr. Mészáros Krisztina foniáter: A dysodia kérdése
11.15-11.45 Burján Orsolya: Az Estill voice technique adta lehetőségek alkalmazása a népi ének oktatásban
11.45-12.00: szünet
12.00-12.30 Kepes Júlia: A hangképzésben használt misztikus instrukciók káros hatása és a mögöttük bújó anatómiai valóság
12.30-13.00 Pocsai Krisztina: A népi énekes hangképzés oktatása nem klasszikus énekes alapon
Ebédszünet: 13.00-14.00
A konferencia „batyus” esemény, a regisztrált résztvevőket megkérjük, hogy egy tálca sós/édes süteménnyel vagy innivalóval járuljanak hozzá az eseményhez.
Workshopok:
14.00-14.30 Burján Orsolya
14.30-15.00 Kepes Júlia
15.00-15.30 Pocsai Krisztina
15.30-16.00 Palócz Réka
Zárszó, majd kötetlen beszélgetés az Óbudai Népzenei Iskolában
Helyszín:
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött:
Az esemény facebook oldala:
Népi ének konferencia#415