XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
mu_plakat

Ötnapos lesz a 28. Mesterségek Ünnepe!
Budai Vár, 2014. augusztus 16-20.




Huszonnyolcadik alkalommal költöznek a népművészet mesterei a Budai Várba, hogy ismét elbűvöljék a látogatókat különleges tudásukkal. Idén 5 napra nyitja ki kapuit a nyár várva várt családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe, hiszen augusztus 16-ától, szombattól a 20-i tűzijátékig tartanak a programok. Az idei rendezvény kiemelt témája egy szóval a fémművesség, ennek kapcsán viszont különös figyelmet kapnak idén a kovács, késes, fegyverkovács, ötvös, rézműves, tűzzománcos, bádogos, harangöntő és ólomöntő szakmák képviselői is, de ha az ólomkatonákra, fémszálas hímzésekre és patkolt tojásokra gondolunk, tovább bővül a lista. Mivel a fémművességhez igazi ősi férfias mesterségek is kapcsolódnak, így a műhelybemutatók során lesz vasnyújtás, damaszkolás, azaz rétegezett késpenge-készítés, éremütés, a borbélyműhelyben pedig borotvakészítő mesterek pengéivel dolgoznak majd. A hagyományokhoz híven kiállítás, szakmai előadások és filmvetítések is színesítik majd a programot, és természetesen a fesztivál két színpadán ezúttal is kitűnő táncegyüttesek és zenekarok, előadók lépnek fel mind az 5 napon.


Idén – ha csak 5 napra is, újra felkerülhetne a török félhold a Budai Vár fölé, hiszen a fesztivál díszvendége ezúttal Törökország lett, ahol már lázasan készülődnek a nyári bemutatóra a legjobb kézműves mesterek, hogy ékszereikkel, szőnyegeikkel, textíliáikkal elvarázsolják a magyar közönséget, akiknek fogadására a megszokott események mellett a kézműves gasztronómia remekeivel, fotókiállítással és egyéb érdekességekkel is készül az esemény szervezője, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A gyermek- és nyugdíjas belépők mellett családi jegyek is válhatóak elővételben és a helyszínen egyaránt.

Bővebb információ: