XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
LajkoFelix

Koncertek a hangszer határait feszegetve
Fonó, 2014. november 14.



Sokat, azzal vádolják ezt a csodálatos hangszert, hogy csak egysíkú, monoton muzsikálásra, vagy énekkíséretre alkalmas. A felületes megítélés komoly cáfolata ez az est. Lajkó Félix citeralemezének óriási sikere a hangszer használatának, technikai lehetőséginek széles skáláját igazolja. Gryllus Dániel citerás dalai, köztük a bibliai ihletésűek, vagy épp a „Teljesség felé” új hangszerelése, melyben egy tizenegy tagú kamarazenekar centrumában szól a citera, egy más fajta játékmódot mutat fel. És folytathatnánk a sort…
Az est folyamán az említett előadókon kívül vendégünk lesz még Berta Alexandra, Junior Prima díjas citerás, népdalénekes, valamint a Fölszállott a páva c. tévéműsorból ismert Dudás Klára. A műsort színesíti még játékával Bolya Mátyás, aki ezúttal kimagaslóan tehetséges tanítványával, a szintén Junior Prima díjas
Szlama Lászlóval fog együtt muzsikálni.

Ezen az esten a citerák mellett más hangszerek is megszólalnak, közreműködnek, többek között: Gryllus Vilmos gitáron, és Szirtes Edina 'Mókus' hegedűn.

A koncerten közreműködik:
Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina 'Mókus', Lajkó Félix, Szlama László, Bolya Mátyás, Széles András, Berta Alexandra, Dudás Klári

A koncert előtt és után az előtérben megtekinthetőek Gáts Tibor citerakészítő mester alkotásai.

Bővebb információ: